Prológus

Sziasztok! 

Mint láthatjátok megnyílt az új blogom, egy teljesen más történettel tetézve az egészet. Ez most egy kis rövidebb bevezető rész, ne ijedjetek meg, a többi hosszabb lesz! 

A történetről annyit, hogy tele lesz csavarokkal, de leginkább a két fiatal egymásra találásáról szól, aztán megtudjuk, hogy milyen vége lesz.

Írjatok, véleményezzetek, hisz régóta a fejemben van a történet és nagyon kíváncsi vagyok, hogy Ti mit gondoltok! 

Jó olvasást,

EsmeeH. xx

Miért kényszerítenek valakire valami olyat, amit nem akar? Nos, én is ebben a helyzetben vagyok. Marhára nincs kedvem itt lenni, mégis muszáj. Hogy miért muszáj? A bátyám miatt, aki szerint túl nagy a szám és keveset láttam a világból, ezekben igaza is van, csak hogy ezzel elszakított anyutól és a barátaimtól is. Én megértem, hogy ő rohadtul ott tudta hagyni anyut tizenhat évesen, de én nem, számomra anya jelent mindent, de még Ő is támogatta az én eszetlen bátyám ötletét. És két rossz dolgot véltem még ebben felfedezni, az egyik, hogy bekerülök a médiába, amit soha nem akartam, a másik pedig Louis Tomlinson. A napszemüveg a fejemen van, pedig február van, csak mi éppen Ausztráliában vagyunk, pontosabban Sydney-ben. Kezdem rossz ötletnek tartani, hogy hosszúnadrágot vettem fel és kötött pulcsit, de hát, hé, Angliában ilyenkor rohadt hideg van.

- Sally, gyere mellém. – hallom meg bátyám hangját és mivel még nem vagyok otthonos ezekben a „hogyan vágtassunk át több száz rajongón illetve fotóson” témákban, ezért rögtön mellé mentem, pontosabban elé. Eléggé kis növésű vagyok, ezért Harry-nek az álláig se érek fel.

- Harry, van oka, hogy a húgod is veled van? – hallom meg egy idősebb nő hangját, gondolom újságíró. Eddig nagyon nem szerepeltem a médiában, konkrétan kizártam az életemből a rajongókat és a hírnevet, nem kértem ebből a világból semmit. Nos lehet ez a karma.

- Ne válaszolj semmire. – suttogja a bátyám és tovább vezet előre.

- Eddig miért nem láthattuk Őt? Vannak olyanok, akik azt se tudták, hogy van egy húgod. – igen, imádtam azt az életet bunkókám. – Esetleg kapcsolatban van valamelyik bandatársaddal?

- Nincs kapcsolatban senkivel. – mondja idegesen Harry, tudom, hogy az a legnagyobb rémálma, hogy én összejövök az egyik idiótával, bár belegondolva, nekem is. Jobban megszorítja a derekamat és elege lesz ebből az egészből, próbál teljes testével eltakarni engem. Előttem nem messze Niall próbál utat törni a kocsijához, mert mi a bátyámmal vele megyünk. Harry gyorsít a tempón, így hamar a szőkeség mögé érek, és egyből megérintem a derekát, hogy tudja, itt vagyok mögötte. Hátranéz, és elmosolyodik, majd megfogja a kezemet, de csak úgy, mint a barátok, nem úgy, mint egy pár, persze ez is rossz lépés, hisz a rajongók hamar észreveszik és elkezdenek sikítozni. Nem tudom, hogy Lux-ot hogyan tudják ilyen tömegben hozni, hisz fáj a fülem és a fejem is a sok lánytól. Sok kérdést kapunk, amire magyarázatot várnak, de őszintén, semmi kedvem itt időzni, mert rohadtul mosdóba kell mennem. Végre elérünk a kocsihoz és gyorsan bepattanunk, kifelé pillantva meglátom a többieket; Louis-t, Eleanor-t és Zayn-t. Hirtelen felém kapja a fejét és a kék szemeivel elkezd keresni valamit, majd a szemeimbe néz és egy ördögi mosoly terül szét az arcán. Megforgatom a szemeimet és ránézek a bátyámra, aki eléggé méreget engem. – Nincs meleged? – kérdezi és előveszi a palackját.

- De, de kibírom a hotelig. – mondom, Ő pedig bólint egyet és mosolyogva hátratűri a fülem mögé a hajamat, ez a szokása, de csak velem csinálja ezt, Gemma-val nem, ahogy a barátnőinél se láttam ezt az úgynevezett jelenséget.

Niall szerintem jó sofőr, csak egyszer haltunk meg majdnem. Tudom, hogy Harry valami miatt rohadt feszült, nem csak a Taylor-ral való szakítása miatt. Nagyon sajnálom Őket, hisz imádom Tay-t, tökéletesek voltak a bátyámmal, de hát a sors úgy játszadozik, hogy másodszorra sem kedveskedett velük.

A szöszke telefonja hirtelen megszólalt és gyorsan ki is hangosította, hogy a vezetésre tudjon koncentrálni.

- Tuti Selena. – nevet fel Harry halkan.

- Selena Gomez? Biztos nem. – rázom a fejemet, mert nem akarom elhinni, még akkor sem miután Niall úgy köszön, hogy „Szia Sel”. – Neee! Ez nem lehet. – rázom a fejemet, csendben és hitetlenkedve hallgattam beszélgetésüket.

Selena bontotta a vonalat, Niall arcán pedig egy mosoly futott át hirtelen. Előrébb dőlök hozzá és megveregetem a hátát. – Ha nem mutatsz be neki, akkor megverlek. – mosolygok és egy puszit nyomok az arcára és visszaülök Harry mellé, aki csúnyán néz rám majd a haverjára is.

- Sally. Ne. – sóhajt Harry és megrázza a haját. Megforgatom a szemeimet és már csak az ablakon kifelé bámulok. Úgy véd, mintha egy óvodás lennék, pedig idén töltöm a tizennyolcadik életévemet, és remélem, hogy addigra már otthon ünnepelhetem meg a barátnőimmel.

Megérkezünk a szálláshoz, ami a bátyám elmondása szerint, azért egy ilyen luxusház, ami a hídra néz rá, mert olyan szép a kilátás és felér egy szállodával is. Amint belépek, egyet értek vele és mosolyogva bólintok, persze nem érdekel, hogy hány csillagos szállodába alszok, csak legyen egy ágy és legyen meleg, na meg kaja, az elmaradhatatlan. Megfogom a bőröndjeimet és elindulok a többiek után, persze lehet tetézni a dolgot, ami miatt még inkább elfutnék innen.

- Te velem leszel egy szobában. – mondja bátyám én pedig felhúzott szemöldökkel nézem Őt.

- Na, nem! Nem elég, hogy elrángattál ide? Komolyan mondom! Kiskoromban is folyton rajtam lógtál, bejöttél a szobámba és nem hagytál békén, aztán mikor elmentél minden tök happy volt, végre volt magánszférám és szerettem, hogy nem lohol senki utánam. Aztán elkezdtél telefonon keresztül is irányítani és most, hogy itt vagyok, élvezed, hogy megint belemászhatsz az életembe mi? Köszönöm Harry, de nincs szükségem arra, hogy irányíts! Nem vagyok hajlandó veled egy szobában lenni. – mondom, és máris érződik a feszültség a bazi nagy nappaliban.

- Sally, ez nem akarás kérdése, és pont azért hoztalak el, mert nagy a szád. Különben is, nem zárhatsz ki teljesen az életedből, a testvéred vagyok. – mondja és tovább megy.

- Állj meg! – kiáltom utána. – Nem érdekel, hogy kicsodám vagy. Ne irányíts, és akkor talán maradok egy hónapot! Szerezz másik szobát, nem alszok Veled, főleg ha hozod a kis nőcskéidet és megint alhatok a kanapén! – egyre mérgesebb vagyok, de ez még semmi egy igazi testvér vitához képest, illetve az igazi Styles veszekedésekhez mérve.

- Mit vársz? Hogy rakjalak be Zayn-hez, akinek menyasszonya van, vagy a kanos Niall-höz, aki szinte rád mászott a kocsiban? – kérdi felhúzott szemöldökkel és megint túloz, ami miatt megforgatom a szemeimet.

- Nem érdekel, én elalszok a kanapén is! – mondom. Nagyon hevesen tiltakozok, és sajnos én vagyok a legmakacsabb Styles gyerek, szóval nem hagyom magamat egykönnyedén.

- Csak rakd be a cuccodat a szobába és majd este megbeszéljük. – sóhajtja, és már érzem is a nyereség illatát. Fogom magam és leülök a kanapéra és várom, hogy Ő vigye fel a szobába a cuccaimat.

- Miért vagy ennyire picsa? – kérdezi Louis megforgatva a szemeit.

- Kussolj Tomlinson, még mindig a húgom. De pont azért hoztam ide, hogy elfelejtse ezt a szokását. – morogja Harry és a saját cuccait megfogva megy el.

- Megölöm. – mondom és tördelem a kezeimet.

- Sal, miért ilyen a kapcsolatotok? – ül le mellém Eleanor.

- Utálom, hogy irányítani akar. Nem akarok itt lenni, haza akarok menni! – mondom, és a kezeimbe temetem az arcomat. Nem sírhatok, nem láthat sírni az a gyökér, mert újra elkezdi a témát, miszerint én még kislány vagyok mindenhez.

- Ő csak jót akar neked. – mondja Lou, aki legjobban megérti, hisz régi barátok vagyunk. – Szemtanúja voltam rengeteg veszekedéseteknek, de mindig csak az vezérelte, hogy vigyázzon Rád. Szeret téged Sal. – folytatja, de engem nem izgat, hogy mennyire is akar vigyázni rám, tudok magamra is. Nagyképű bátyám és haverjai visszatérnek ide, Niall és Liam bemennek a konyhába, Zayn és Louis megfogva a cigijüket elindultak, gondolom valahova ki, míg a bátyám leül mellénk. Abban a pillanatban felállok, és a konyhába megyek, ami szintén bazi nagy volt és modern. Középen egy nagy kerekasztal, de alapból minden fehér, csak a bútorok barnák, míg a nappali kellemes zöld és sárga színekben pompázik, ugyanúgy minden full modern, bőrkanapé, plazmatévé, üvegszekrények és asztal, minden gyönyörű és az eddig látott összes szoba harmonizál a többivel.

- Minden rendben? – kérdezi Niall teli szájjal.

- Mi volt ez az egész? – fordul felém Liam is.

- Minden rendben, úgy is én nyerek. Ez csak egy szokásos vita, aminek a lényege mindig ugyan az. – mondom és töltök magamnak egy pohár vizet. A kezem remeg, de csak az idegességhez titulálom be, viszont a fejfájást nem tudom semmihez sem.

- Jól vagy? Elsápadtál. – Niall hangja közelről cseng és már meg is érzem a kezét a vállamon. Bólintok egyet és a már üres poharat leteszem a pultra, gyorsan a bőröndjeimhez megyek, amik még mindig ugyan ott állnak. Emlékszem, hogy anya berakott egy millió gyógyszert és felírta mi mire való, csak azt nem tudom, hogy pontosan hova is rakta.

- Mit keresel? – kérdezi Sophia és a bátyám rögtön válaszol, helyettem is.

- Hagyjad, majd megszenved érte. – legszívesebben odamennék és felpofoznám, de most jobban érdekel, hogy elmúljon ez a szar fájás a fejemben. Megforgatom a szemeimet és próbálok tovább turkálni óvatosan, hogy ne vegyék észre a dolgaimat.

- Harry, jó helyre hoztad, ha azt akarod, hogy megnevelődjön. – nem tudom, hogy ez most poén akart lenni Louis-tól, vagy pedig gúnyolás, de tuti egyszer megölöm.

- Jól meg lettem nevelve idióta. – morgom és végre megtalálom a gyógyszeres kis dobozkát. Visszahúzom a bőröndjeimet és újra a konyhába megyek, ahol a két fiú érdeklődve vár ugyan úgy és végignézik minden lépésemet. Elkezdek turkálni a gyógyszerek közt mikor, meglátok csomó tampont és egy terhességi tesztet. – Nem hiszem el anya. – mormogom az orrom alatt, de nem sokat törődök vele, megtalálom a fejfájás csillapítót és gyorsan be is veszem.

Ledőlök a kanapéra és várom, hogy a gyógyszer kezdjen hatni, ami körülbelül egy fél óra. Annyira hülyeség, hisz annyi idő alatt akár magától is elmúlhat az egész fájdalom dolog, vagy épp belehalok közben. Hihetetlenül fárasztó ez a sok kiabálás, viszont rohadtul kimerültem a repülés miatt, azért mégiscsak szinte két évszakot ugrottunk át, na meg az idő is. Egyre jobban érzem a csukott szemeimen a súlyt és akárhogy próbálok, nem tudok uralkodni az elmém felett. Az utolsó emlékem, hogy valakinek az ölébe kerül a fejem, és itt már képszakadás. Mindenesetre remélem, hogy sikerül annyira kikészítenem Harry-t, hogy hazaküldjön, mert nem tervezek sokáig maradni.